Nógrádsáp
Nógrádsáp község Nógrád megye délnyugati szegletében, a Cserhát és a Gödöllői dombság találkozásánál, a Sápi-patak völgyében elhelyezkedő, jelenleg mintegy ezer lelket számláló település.
Nógrádsáp eredetileg két önálló település egyesítésével alakult ki. 1928-ban Alsó- és Felsősápot vonták össze Nógrádsáp néven. Az egyesítéshez elsősorban az vezetett, hogy erre az időre a két település teljes mértékben összeépült, lakói házassági kapcsolatok révén keveredtek, a XIV. században épült késő gótikus templom is közös használatban volt.
Az első írásos említés a faluról 1219-ből származik. Egy zálogbaadási vita kapcsán említi okirat (Váradi Regestrum) a községet „Sáp-villa” néven. 1312-ből a Saap névváltozatot ismerjük, míg az 1773-ban készült hivatalos összeírásban már Alsó Sápp és Felső Sápp megkülönböztető formákban szerepel.
A régészeti kutatások tanúságtétele szerint azonban a település sokkal régibb eredetű írásos forrásainknál. A templom nyugati homlokzata előtt feltárt vaskori szemétgödör tartalma őskori településre utal. Árpád korban is laktak a templom közvetlen környékén. Ezt jelzik az előkerült leletek: XII. századi ezüst pénz, hullámvonalas kerámia, XIII- századi bográcsperem, fenékbélyeges fazekak darabjai.
1379-ből származó oklevél jelzi, hogy „Alsó Saap” falu a váci püspök ősi birtoka volt. A török hódoltság ideje alatt – ellentétben több más nógrádi településsel – nem néptelenedik el, így 1715-ben nyolc magyar házat írnak össze, külön szerepel Felső - Sáp öt házzal.
Nógrádsápnak erről a részéről nincsenek olyan korai írásos adatok mint Alsósápról. 1720-ban viszont Felsősápot már kuriális községként említik az okiratok. Ebben az időszakban Baloghy Ádám és Antal a település földesurai. A Baloghy család tagjai- Nógrád vármegye legősibb családjai közé tartoznak - egészen a századunkig váltják egymást a birtoklásban. Volt köztük több országgyűlési képviselő, volt a vármegye törvényszéki elnöke és főlevéltárnoka is. Később Hanzély László feleségül vette Baloghy Júliát, s így került a birtok a Hanzély család kezébe. Kúriájukat és birtokukat később Pásztor Illés vette meg, aki mintagazdaságot alakított ki. Elhanyagolt és gyomos területet gazdálkodása idején nem lehetett találni. A mintagazdaságot később Forster Elek vásárolta meg. A századfordulót követő években Pásztor Illés és Szabó Rudolf a település legnagyobb földbirtokosai. Itt van úri laka Mende Bódognak (1848-1929), a neves közgazdász írónak.
A Felsősápi településrész határában található a Tatár-hegy (Tatárka) amely beigazolta a hozzáfűződő legendát. A közelmúltban FÖLDVÁR maradványokat, honfoglalás kori gyermek és lovas sírokat tártak fel, amelyekből aranyozott ezüst veretek, hajkarika, karperec, övcsatok, lószerszámveret, nyílhegyek és vastöredékek kerültek elő. Az egyik sírban Salamon korabeli (1063-1074) elkopott ezüst dénárt találtak. A feltárt leletek a Magyar Nemzeti Múzeumba és a széchenyi Kubinyi Ferenc múzeumba kerültek.
Az 1782-ből származó II. József féle katonai felmérésben ismét Alsó- és Felső-Sápot, mint különálló községet látjuk feltüntetve. A századfordulón Alsósápnak 460 lakosa van, míg Felsősápot ugyanebben az időben 404 lakos lakja. Származás és vallás tekintetében mindkét település hasonló összetételű, a lakosság szlovák és magyar, többnyire római katolikus hitet valló.
A két világháború időszaka nem felhőtlen a település lakóinak életében. Az első világháborúban 45-en vonultak be, s közülük 20-an meghaltak, ami arányaiban a legmagasabb a megye települései között. A II. világháborúban szolgálatot teljesítők közül is sokan nem tértek vissza családjukhoz. A háború a település lakosai számára 1944. december 7-én fejeződött be, amikor a szovjet csapatok elfoglalták a községet.
A II. világháborút követő időszakig a lakosság szinte kizárólag mezőgazdasággal foglalkozott. A növénytermesztés és az arra épülő állattenyésztés egyaránt jellemző volt a megélhetést szolgáló tevékenységre. A dimbes-dombos településen kiváló minőségű termőtalaj alig akad, mégis igen kemény munkával, óriási szorgalommal, bölcs és takarékos gazdálkodással talpon tudott maradni a lakosság. Az emberek túlnyomórészt gabona, takarmány és szőlőtermesztéssel foglalkoztak, az állattenyésztésben a sertés és a szarvasmarha tenyésztés volt a jellemző.
Később az országos újjáépítés és iparosítás, valamint a mezőgazdaság kollektivizálása jelentős hatást gyakorolt az itt élő lakosságra. A fiatal és a középkorú férfiak az ipar felé fordultak és elsősorban Budapestre mentek dolgozni, ahonnan ingázóként jártak haza. A nők helyben maradtak és a helyi TSZ-ben, vagy odahaza háztartásbeliként tevékenykedtek.
A 60-as évek végétől a fejlődés a településen jelentősen felgyorsul, köszönhetően az infrastruktúra jótékony hatásának és az oktatás egyre nagyobb szerephez jutásának. A 60-as évektől kezdődően válik általánossá az általános iskolát elvégző fiatalok körében a továbbtanulás szándéka. A település infrastruktúrájának folyamatos fejlődésében csupán az 1973-1990 közötti közös tanácsi rendszer időszaka, az önálló községi lét hiánya jelentett szerényebb fejlődési ütemet. 1990-es helyhatósági választásokat követően Nógrádsáp ismét visszanyerte önállóságát. Rövidtávú fejlesztési programok kivitelezése során került sor az oktatás, egészségügy, a közvilágítás, a víz- és szennyvízhálózat kiépítésére, az energiaellátás területén bekövetkező fejlesztésekre, korszerűsítésekre.
A ma Nógrádsápon élő emberek legfontosabb célja az elmúlt évekre jellemző dinamikus fejlődés folytatása, a község gyarapítása, szépítése, a település kulturális életének bemutatása és sok más értékteremtő tevékenység.